Elefánt ürülékre bukkantak az ÁNTSZ munkatársai egy csömöri és egy soroksári Tescóban. A tisztiorvosokat egy vásárló riasztotta, aki a halomtól nem fért oda a meggybefőtthöz. „Magunk sem tudjuk, hogy került az áruházba.” – erősítette meg ingyenesen az MTI-nek a lánc szóvivője. „Az ürülékkupac vagy ott keletkezett vagy behordták, a szakértők legalábbis erre a két változatra gyanakodnak.” – fejezte be információszegény gondolatmenetét a közönségkapcsolati referens. Megkerestük az ÁNTSZ-t is, ahol elmondták, hogy ez nem egyedi eset, hiszen találtak már ennél cifrább dolgokat is, például egy Lidl fagyasztópultjában UFO-boncolás nyomaira bukkantak, míg egy Sparban pedigillegális kínai étterem működött a kenyeres pult mögött. „Megtettük a szükséges lépéseket, mi nem vásárolunk többet ezekben a boltokban.” – erősítette meg a hatóság illetékese, majd kezet mosott.